Művészeti modul

A héten kezdetét vette a művészeti modul a Szent Tamás Akadémián.

Az első napokon nemzetünk legjelentősebb zeneszerzőinek – Kodály Zoltánnak, Bartók Bélának és Lajtha Lászlónak – az életéről és munkásságáról szóltak az előadások. A csütörtöki napon az élményalapú oktatás került előtérbe: a Józsa Judit Galériába vezetett a hallgatók útja, ahol Józsa Judit kerámiaszobrász személyesen kalauzolta végig a hallgatókat a Magyar örökség című kiállításán. Délután az Országos Széchenyi Könyvtárban folytatódott a tanulmányi út, ahol a hallgatók megtekintették a Vershaza című kiállítást, amely bemutatja az emblematikussá lett verseink – a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal – nemzeti könyvtárban őrzött kéziratát és legfontosabb szövegkiadásait, továbbá a megzenésítéseket és a különböző fordításokat felemlítve végigköveti e versek emblematikussá válásának folyamatát.

A modul foglalkozásai a jövő héten folytatódnak: Bába Szilvia vezetésével a tengerentúli diaszpóra története és a magyar etnikai identitás megnyilvánulási színterei kerülnek terítékre, majd Zsuráfszky Zoltán táncművész a Kárpár-medence táncdialektusairól tart előadást, illetve ad betekintést egy hivatásos együttes életébe. A modul utolsó hetén a magyar művelődéstörténet kerül a középpontba Bánhidy Vajk történész vezetésével.