2021/2022-ben is lesz képzés

A 2020/2021-as év a Covid-19 miatt nem a tervezettek szerint alakult, mégis a lehetőségekhez mérten, komplex ismeretek illetve közösségi élmények megszerzésével zárul a 2. évfolyam képzése júniusban. A résztvevő fiatalok a korlátozások ellenére a 10 hónap alatt intenzív ismeretekkel gazdagodtak és reményeink szerint sikeres záródolgozatot is adnak le.

A vírus által okozott helyzet ellenére idén is meghirdetjük a felvételt a 3. évfolyamra. A járványügyi szabályozásokat maximálisan figyelembe véve fogjuk a képzést tartani. Sajnos a bizonytalan helyzet miatt mi sem látjuk még teljesen pontosan a lehetőségeket, azonban a programnaptárunkat igyekszünk a tervezettek szerint megvalósítani, de a változás jogát fenntartjuk. Várjuk a jelentkezésre minden keresztény, magyar elkötelezettségű, egyetemi tanulmányait már megkezdett vagy befejezett fiatalt!