17 nov Délvidék történelmi és kulturális gazdagsága

November első hetén Délvidékre látogattak az Aquinói Szent Tamás Akadémia ösztöndíjasai, hogy mélységeiben megismerjék ezen elszakított országrész történelmi és kulturális gazdagságát.

A tanulmányi útról az Akadémia fiataljai készítettek írásos beszámolót.

Hétfőn reggel 9 órakor elindultunk Szabadkára, ahol már Kanyó Ervin várt minket a szabadkai Szent Teréz Székesegyház előtt. Ahogy odaértünk már kezdte is mesélni a város történelmét és nevezetességeit. Elsétáltunk a Svetozar Marković Gimnáziumhoz, ahol Kosztolányi Dezső is tanult, ott megnéztük a szemben található Kosztolányi szobrokat. Elmentünk a Szabadkai Zsinagógához, majd Szabadka “leggazdagabb utcáján” átsétálva a városházához igyekeztünk. A városházán belül több termet is megtekintettünk és a toronyba is felmentünk. Következő úticélunk Palics volt, a tó partja és a Vigadó épülete. Ezeket megtekintve a nap utolsó helyszíne Tóthfalu volt, ahol megszálltunk. A szállásra érve már forgott a vacsorára szánt malac, közben meghallgattunk egy rövid műsort a Faragó gyerekektől. Vacsora után Utasi Jenő atya beszélgetett velünk egy kicsit, mesélt az életéről és a közösség fontosságáról. Az este folyamán még énekeltünk, később pedig fáradtan tértünk nyugovóra.

A malac sütést követő reggelt imával kezdtük, amit Andris tartott és tett tartalmassá, ezt követően a szálláson megreggeliztünk és útnak indultunk Zomborba. Ahol az idegen vezetőnk, Pribila Attila alpolgármester úr, bemutatta az egykori vármegyeházat, ami most hármas közigazgatási funkciót lát el: városháza, bíróság és börtön. Az egyik díszes termében megnézhettük a Zentai csata monumentális festményét, amit Eisenhut Ferenc készített. A városháza után elsétáltunk a Magyar Kaszinóhoz, útközben betértünk a Szent György ortodox katedrálisba, és idegenvezetőnk ismertette a város történelmét és érdekességeit. A Magyar Kaszinó udvarán található Schweidel József aradi vértanú mellszobra, amit a Kossuth nóta eléneklése után megkoszorúztunk. Ezután következett az ebéd a Ferenc-csatorna partján ami a helyi halászlé volt. Ebéd után elindultunk Bács felé – egy kis szünetet tartva a doroszlói Mária kegyhelynél, ami léleksimogató élmény volt számunkra. Bácsi programunkat a várrom megtekintésével és történelme megismerésével kezdtük, és a ferences rendi kolostorral zártuk, ahol egy horvát származású ferences testvér él egyedül és rendezi a kolostort egymagában. Innen útnak indultunk Hajdújárásra Maurer Oszkár birtokára. Útközben tartottunk egy kis szünetet Topolyán a Sarlós Boldogasszony templomnál. A Maurer családhoz érkezve meleg fogadtatásban volt részünk, ugyanis a legrégebbi magyar szőlőfajtákból készült borokat volt szerencsénk megkóstolni egy finom vacsora mellett. Ezután visszatértünk a szállásra Tótfaluba, és mindenki elvonult pihenni.

Szerdán az ima és a reggeli után sétáltunk Tótfaluban. Megnéztük a templomot és a körülötte lévő szobrokat, ezután a Duna makettet látogattuk meg ahol Délvidék kicsinyített mása volt látható. Utolsó tótfalusi állomásunk Jenő atyánál ért végett, meghívott minket egy teára kicsi Ákos társaságával együtt. Ezután mindenki összecsomagolt és Zentát céloztuk meg, ahol megcsodálhattuk a szecesszió díszítőelemivel ellátott városházát, ahol a túra vezető bemutatta a zentai csatát. Végül pedig felmentünk a toronyba, a jó látási viszonyoknak köszönhetően láttuk a távolban Szeged városát. Zentán fogyasztottuk el ebédünket a Mojo Jazz és Blues Pub-ban. Az ebéd elfogyasztása után, Aracsra mentünk, ahol hosszú földút megtétele után a lapos szántóföldek tengerének közepében egy 13-ik századi templomhoz értünk. Mára már csak romjai láthatóak, de a megmaradt részekből egyértelműen látszik, hogy maga idejében milyen dicsőségesen állt ott a magyarságért. A templomhoz Szent István legendák fűződnek. Innen Csúrogra vettük az irányt, ahol a 1944 kivégzések emlékhelyénél róttuk le tiszteletünket a kivégzett magyarokért. Folytattuk utunkat Újvidékre, ahol vacsoraként csevapot ettünk, majd az elfogyasztása után rögtön mentünk az Újvidéki Színházban, ahol Shakespeare III. Richárd darabját néztük meg. A színház után eltérő véleményen voltunk, viszont ettől szép a művészet.  A napot Maradékon zártuk, ahol a Református egyház biztosította szállásunkat.

Csütörtökön egy hosszabb buszút után a főváros, Belgrád nevezetességeit tekintettük meg. A mintegy 1 órás szabadprogram után a sziklaszirten elterülő, árokkal körülvett Nándorfehérvári vár felé vettük az irányt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Duna és a Száva összefolyására. A jelenleg rekreációs célokat szolgáló várban megkoszorúztuk a várvédőknek emléket állító emlékkövet, majd a diadalra emlékeztető déli harangszó után megtekintettük az ortodox kápolnát, egy török időkből ránk maradt csont tornyot és a hadtörténeti múzeum szabadtéri kiállítását. Ezután a Duna parton a vízbe veszett magyar katonák emlékére koszorút helyeztünk el a víztükrön. Ezt a hét legjobb ebédje követte, egy Duna-parti étteremben, melynek épülete egy hajdani vámház volt. A bőséges lakoma után felsétáltunk a közeli dombon álló millenniumi emlékműhöz, ami az egyetlen ma is álló határon túli ilyen építmény. Este Újvidékre mentünk tovább, ahol egy belvárosi séta után az Európa kollégiumban volt lehetőségünk bemutatni az Akadémiát a kollégium hallgatóinak és vezetőségének.

Pénteken a hét első felében tapasztalt napsütés helyett szeles borús hidegre változott az időnk. Reggelinket a református kollégium biztosította, igyekeztünk minél hamarabb indulni, hisz tudtuk Galambóc váráig 3 órát szükséges utazni, természetesen az út során Ervin ugyanolyan részletességgel mutatta be a környező településeket, mintha gyalogszerrel ismertük volna meg őket. Mielőtt “ostrom” alá vettük a várat, kicsit tovább haladva a Duna partjának túl oldalon megpillanthattuk Széchenyi emlékét őrző táblát (ez Románia oldalán található), profi fotósunk, hiába a távolság, olvashatóan megörökítette. A várban sajnos az időjárásra való tekintettel csak 3 bástyát látogathattunk meg, pedig igyekeztünk mindent megtenni, hogy tesztelhessük, vajon tényleg bevehetetlen-e. Angol nyelven kaptunk ízelítőt az építkezés, restaurálás folyamatáról, milyen nehézségeket okozott a Duna szabályozását követő vízszint emelkedés, továbbá betekintést nyerhettünk a helyi legendák világába. Az állandó kiállítást a palota teremben, illetve az áramszünet ellenére az uralkodók bástyáját, ágyú replikákat megtekinthettük és egy-egy pillanat erejéig belegondolhattunk, milyen is lehetett itt várvédőnek lenni. Ebéd kapcsán Ervin nem tudott hibázni, praktikusan előre megrendelte így rekordidő alatt végzett a csapat. Kellemes közérzettel tértünk vissza a vár közelében elhelyezkedő bányához, ahol egy kiadós másfél órás túrát tettünk. A séta némi emelkedéssel is járt, azonban a fáradtságért kárpótolt a kilátás, ami feléréskor elénk tárult, a Duna áramló folyama több kilométeres szélességben, közvetlen lábunk előtt a bánya mélysége és gyönyörű bástyáival Galambóc vára. Estére visszatértünk a kollégiumba, ahol búcsúvacsorával vártak minket.

Tanulmányi utunk utolsó napjának reggelén Maradékról elindultunk a karlócai békekötés helyszínére. Még a településen útba ejtettünk egy elhagyatott régi temetőt, mely lenyűgöző és szívbe markoló látványt nyújtott a ködös reggel homályában. Utunk zökkenőmentesen folytatódott egészen Karlóca határáig, ahol ugyanis megismerhettük a szerb rendőrség “vendégszeretetét”. Miután másfél órát várakoztattak, meglátogattuk a Béke Kápolnát, melyet a karlócai béke helyszínére építettek, a sátor formája szerint ovális alapra. Ez az épület 1817-ben épült, de több elődje is volt, melyet a ferencesek emeltek a Béke Királynőjének tiszteletére. A kápolnában Ervintől meghallgattuk a történelmi esemény részleteit, melyekkel szoros kapcsolatban van a kápolna kör alakja és bejáratainak száma. A látogatás végeztével bementünk Újvidékre, és megebédeltünk egy helyi pizzázóban. Majd később elindultunk hazafelé. Az úton, a délvidéki héttől elfáradva, mindenki pótolta az alváshiányt, mígnem épségben megérkeztünk Piliscsabára.

A második tanulmányi utunk során nagyon sok szép és fontos helyet látogattunk meg. Sok emberrel találkozhattunk és rengeteget tanulhattunk ezen elcsatolt vidék magyar vonatkozású helyeiről és eseményeiről, továbbá ahol csak lehetett, megemlékeztünk elhunyt hőseinkről, mártírjainkról és fájdalommal hallgattuk a helyiektől, hogy a Trianon óta eltelt évtizedekben mennyit csökkent a magyarság lakossági aránya. Ugyanakkor felemelő érzés volt látni a megmaradt magyarság sikereit, mélyen gyökerező elköteleződésüket hazájuk és vallásuk iránt, továbbá kemény munkáját, hogy fenntartsák és építsék a délvidéki magyarságot. Legyenek példák!