Sudár Annamária tanár, előadóművész 1995-ben hivatásos előadóművészi engedélyt szereztem, 1996-ban pedig az ELTE-n magyar és történelem szakos bölcsésztanári diplomát. 2001-ben a PPKE Hittudományi Karának Levelező Tagozatán abszolváltam.
Nyolc esztendőt töltöttem a tanári pályán. A tanítás, az osztályfőnökség és az iskolai munka hozta számos egyéb helyzet új nézőpontokat adott – a versmondónak is. 2000 májusában önálló esttel búcsúztam a negyvenegy érettségi előtt álló diáktól, akiknek osztályfőnöke lehettem.
Végzősöket vittem és viszek irodalmi, történelmi sétára a Kerepesi temetőbe. Nagy örömmel megyek ma is rendhagyó magyarórákat tartani iskolákba, noha fő állásom ma már az Országos Széchényi Könyvtár ún.tartalomszolgáltató tematikus honlapjaihoz, virtuális kiállításaihoz köt.Jelenleg a Webtartalom-koordinációs osztály vezetője vagyok. Önálló estjeim – pl. az intertextualitás jelenségét bemutató Irodalmi recycling, a Weöres Sándor műveiből készült “Mihelyt nem kell: mindenem a tiéd”, valamint a “…mindannyiunk atyja” – Arany János tanár úr című műsorok mellett – rendszeresen együtt dolgozom a Misztrál együttessel, illetve az együttes egy-egy tagjával. Ennek a munkának a gyümölcse A várakozás zsoltára című adventi műsor és az Asperges me…pálos évszázadok a magyar történelem tükrében című összeállítás, valamint a Toldi estéje Heinczinger Mikával és a Látod-e, amit hallasz? című műsor a költői képekről Török Mátéval. Mennyei poggyász címmel közös műsort készítettem a magyar nyelvről Szabó Andrással, a legnagyobb magyarról Rubold Ödönnel és Török Mátéval (Üdv, Széchenyi!), legutóbb pedig Kosztolányi-estet mutattunk be Huzella Péterrel (Zsivajgó természet).
Több mint egy évtizede dolgozom a Magyar Pálos Rend mellett. Ennek eredménye – többek között –a Pálosaink, a fehér barátokcímű kiállítás, amelynek egyik kurátora voltam, valamint szerkesztője vagyok a rend évi három alkalommal megjelenő periodikájának,a Fehér barátnakis.