27 máj „Borvidékek eldugott kincsei” – Szekszárd

HÉTFŐ (2024.10.07.)

Csípős hideg, erős köd, reggeli fáradtság, de annál nagyobb izgalom és várakozás ölelt körül bennünket hétfőn reggel fél 7-kor, mikor kiálltunk a bejárat elé a már megszeretett piliscsabai lakhelyünkön.

Dunaföldvárra érve az idő kitisztult és a napfény csillant meg a tájon, autókon, házakon, és a csemegeszőlős birtokon, nevezetesen a SOMOS Kft. szőlőin. Tanulmányi utunk első állomása ugyanis ide vezetett, ahol maga a gazda Lajkó Ferenc fogadott bennünket a telephelyen, az asztalra készített szőlőkkel. A traktorok és teherautók folyamatos mozgása jól szemléltette, hogy a munka zajlik és közben szán ránk időt Feri bácsi, aki betekintést adott nekünk az oltás rejtelmeibe és be is jártuk a 14 hektáros ültetvény egy részét, ahol folyamatosan esélyünk nyílt a szőlők kóstolására, annak ellenére, hogy a szüret jelentős része már korábban lezárult a hosszú és meleg csapadékmentes időszak következtében, mely idén nyáron volt.

Szakmai vezetőnk Hajdu Edit a Szekszárd felé vezető úton még bevitt minket Bölöcskére, ahol római kori leleteket tekintettünk meg a templom mellett, mely mutatja, hogy már a pannóniai időben is jelentős települések voltak ebben a térségben. A római jelenlét a bor szempontjából is kiemelt jelentőségű, ugyanis Probus római császár volt az, aki először szőlőt telepített hazánk területén a harmadik században.

Az ebédre Györkönybe érkeztünk, mely területet a XVIII. században németajkú letelepülők népesítettek be és vájtak pincéket, természetesen a bor miatt. Mikor már azt hittük, hogy enni fogunk, elindultunk a pincefalu irányába Braun Zoltán vezetőnkkel. Ekkor vált világossá, hogy nem ússzuk meg olyan könnyen… Bizony az ebéd előtt még bort is „kell” kóstolnunk. A helyzet pikantériáját hamar feledtette, mikor lementünk az impozáns pincébe és a poharunkba került egy 2023-as olaszrizling. A kész borokon kívül lehetőségünk volt idei szüretelésű, érésben lévő vörösborokból is kortyolni. Az ebéd minden bizonnyal önmagában is kiváló lett volna, de ezek után fokozottan. Az egyik falfelirat intelmei biztosan magunkkal visszük: „Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyál.”

Szomjunk igazi Mészárosa Szekszárdon várt bennünket a Merops Hotel kapujában. Mészáros Pált egyből egy nagy tudású szerény angyalként ismertük meg. A gyors lepakolás után újra poharat ragadva indultunk a pincébe Pali bácsi után. Kóstoltuk és érzékeltük, hogy bizony ez a 2024-es év kiemelkedően jó borokat eredményezett szakértő kezek alatt. Az este során további üvegek kerültek a vacsoraasztalra, melyekkel kapcsolatban egészen elképesztő történeteket is megismertünk. Sosem fogom elfelejteni a legendát, hogy miként szerezte vissza Kocsis Pál a megevett szőlők magjait, melyek nemesítő munkáinak fontos részét képezték. A vacsora után könnyed nótázás vette kezdetét, melynek csak a fáradtság hozta végét.

KEDD (2024.10.08.)

Október 8-án, kedden, a kiadós reggeli után fél 9 körül egy három részből előadássorozaton vehettünk részt. Az első előadást kísérőnk, a nemzetközileg elismert borbíráló, Hajdu Edit prezentálta. Ennek témája: a szőlő eredete, a világ és Magyarország szőlőtermesztése. Az előadásban átfogó ismeretekre tehettünk szert, melyek felölelték szinte az egész emberi történelmet, hiszen a szőlőtermesztés és borkészítés alighanem egyidős a civilizált emberrel. Korszakokon átutazva elérkeztünk a mai magyar szőlőtermesztés és borkészítés pillanatképéhez. Edit részletesen, képekkel illusztrálva mutatott be nekünk őshonos magyar csemege- és borszőlőfajtákat, külföldi, rezisztens alanyokat, és fotókon keresztül beavatást kaptunk a profi szőlőoltás művészetébe is. Második előadónk Bősz Adrián volt, aki a Szekszárdi Borvidék elnöke. Bemutatójának témája a Szekszárdi Borvidék múltja, jelene és jövője. Adrián lendületes és szakmailag igen magas színvonalú előadásában elénk tárta ennek az egyedülálló borvidéknek a születését, hányattatott sorsát, majd feltámadását. Kifejezetten a jelenre és a jövő kihívásaira koncentráló beszédében sorra vette a borvidék és a gazdák lehetőségeit, számolva a józan ész szavával és a munkáját hivatásként, szenvedéllyel végző szakember reményteli várakozásaival. Harmadik előadónk nem más volt, mint akinek melegszívű vendéglátásását egész héten élvezhettük, Mészáros Pál. Mészáros úr elénk vetítette a családi legendáriumot, az immár 180 hektáros Mészáros Szőlő- és Borbirtok kialakulását és felépítését. Egészen a kezdetektől végig követhettük ennek a sikertörténetnek az alakulását, nem elhallgatva a nehézségeket és mélypontokat, melyet sokszor csak a hívő ember állhatatosságával volt lehetséges átvészelni.

Az ebéd elfogyasztását követően a Mészáros Borászat palackozó üzemét tekinthettük meg. Itt a bor palackig megtett útjának főbb állomásait követhettük nyomon, borkóstoló kíséretében. A szekszárdi borvidékre jellemző fajták színe-java sorakozott fel itt, kellemes bódultságot adva a délutánnak. Nem csupán a palackozás, hanem a feldolgozás egyes műveleti egységeit és is sikerült szemügyre vennünk. Kijelenthető, hogy a Mészáros úr által vezetett és nevével fémjelzett üzem rendkívül korszerű és felszerelt gép állománnyal rendelkezik.

Az üzemlátogatást követően Szekszárd jellegzetes nevezetességénél, a Kálvária-kilátónál szívhattuk magunkba a város, és a tágabb sárköz által nyújtott festői panorámát. Tettük mindezt a már alkonyodó Nap utolsó sugaraiban fürdőzve. 

A vacsorát szálláshelyünkön fogyasztottuk el, majd egy rendhagyó borbírálati gyorstalpalón vehettünk részt, nagytudású és szakszerű borkóstolásban jártas idegenvezetőnk Hajdu Edit mentorálása révén. Megkóstolt tételek a fehér Rajnai Rizlingtől, a testes szekszárdi Bikavéren át egészen a Mészáros pincészet zászlóshajójáig, az Ohmerops cuvée-ig terjedtek. Megtanultuk milyen szempontokat kell figyelembe vennünk szín, illatanyag és ízlelés terén, a borokról alkotott véleményünket és bírálatunkat pedig, egy pontozási rendszert segítségül hívva alkottuk meg.

SZERDA (2024.10.09.)

A szerdai napunk viszonylag sietősen indult, hiszen a dzsipes túrát tartó idegenvezetőink reggel 9 órára pontban meg is érkeztek. Először a szurdokokat néztük meg – a szekszárdiak szurdiknak hívják ezeket. A magas löszfalakban régmúlt idők csontmaradványait, az itteni csatákban elesett lovak csontjait láthattuk. A dzsipekkel aztán több helyen megálltunk még, például a kilátónál, ahol Mészáros Pál megkínált minket 2 féle borral is. Reggel még felhős időnk volt, de végül kisütött a nap is, és így a táj, amin keresztülrobogtunk, még szebb volt. A dzsipek maguk is elég klasszak voltak, jó volt hátul ülni és kapaszkodni, ahogy zötyögött.

A következő állomásunk a Babits Mihály emlékház volt, ahol egy kedves és intelligens pedagógus hölgy vezetett minket körbe. Én személy szerint nem vagyok olyan buzgó múzeumlátogató, de ezt a kiállítást nagyon érdekesnek találtam, a hölgy kifejezetten érdekesen adta át a tudást, és nagyon jó emléket hagyott bennem. (Valószínűleg az is segített, hogy ilyen jól át tudjam ezt élni, hogy reggel kielégítő volt a reggeli.)

Egy jó hangulatú buszút után egy nagyon kedves néni tartott nekünk idegenvezetést Szekszárd belvárosában. Megnéztük a templomot, a főteret, sőt, a bencés apátság romjait is meg tudtuk nézni soron kívül. Minden szép volt, amit láttunk, de engem ebben a programpontban a néni személyisége ragadott meg legmélyebben – örülök, hogy megismerhettem.

Ezután a Mézeskalács Múzeumban megismerhettünk két, generációkon átívelő, szép mesterséget: a gyertya- és a mézeskalács készítést. Ez utóbbit mi is kipróbálhattuk – legalábbis a díszítés részét – vagy egyesek az édesség megevését. Egyébként nagyon élettel teli hely volt sok emléktárggyal, ami segített átérezni a mesterség értékét és történetét. Megkóstoltunk egy hagyományos, cukros italt, a márcot is, bár ezt gyorsan fel kellett hajtani, mert siettünk vissza a hotelbe, hogy ne késsük le az ebédünket. Számomra ezen a helyen az volt a legjobb érzés, hogy eszembe jutott szuvenírt venni a szeretteimnek, és nem is kellett sokáig keresnem, mindenkinek egyből személyre szóló ajándékot találtam.

A vacsora előtti utolsó programunk Vida Péter pincészetének meglátogatása volt. Számomra ez volt a legkiemelkedőbb lelki élmény az egész tanulmányút során. Vida Péterben egy mélyen hívő, Istenben küldetését megélő embert ismerhettem meg, s ez mélyen megérintett. Egész más perspektívába helyezte magát a borkészítést is számomra, de igazából a legfelemelőbb az volt, hogy végre egy ilyen “szentlelkes” embert hallgathattam. A borai is sokkal jobban ízlettek emiatt, és a túra során ez volt az a pont, ahol elkezdtem megkedvelni a borfogyasztás kultúráját is. Életreszóló élményt szerzett, és remélem, hogy még el tudok menni hozzá életemben máskor is.

A napot egy vacsorával zártuk Szentgálon Mikóczi-házban. Vendégszerető család fogadott minket és nagyon finom pörköltet kaptunk vacsorára. Egymás között azon nevettünk itt, hogy nekünk tulajdonképpen fogalmunk sincs, hogy kik ezek az emberek, de ezt a kérdést hamar tisztáztuk.

CSÜTÖRTÖK (2024.10.10.)

Csütörtökön reggel a szokásos reggeli imádsággal indítottunk, amit Dániel vezetett. Az imát egy gyors, ámde alapos reggeli követett, majd rögtön útnak is indultunk. Az első utunk egy kis falucskába, Palotabozsokra vezetett, ahol megismerkedhettünk a hordó készítés világával is, ellátogattunk az Európai Kádárok Kft.-hez. Nagyon érdekes volt látni, hogyan készülnek a hordók, amikben akár évtizedekig eláll a bor. A fákat a Mecsekből és a Zemplénből szállítják az üzembe, ahol elkészítik belőlük a hordókat. Ráadásul a tulajdonos maga jelöli ki az erre alkalmas fákat. 

Különösen jó volt látni, hogy milyen lelkesen beszélnek a munkájukról és mennyire szeretik csinálni. Átszellemülten mutatták meg nekünk a mesterek, a hordó készítés folyamatát, lépésről lépésre. Kiderült, hogy csak tölgyfával dolgozik a cég, ami még különlegesebbé tette számomra, növelve a hely varázsát.A hordókészítésnek több módja is van, egyaránt használják az égetést és a gázzal kezelést is. Nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre, sokáig elállnak a termékek, valamint a gépek egyaránt. Ez onnan is látszik, hogy megszemlélhettünk egy 1862-ben készült gépet is, ami máig működik és aktívan használják is. 

Kipróbáltuk a hordó görgetést is, ami meglepően nehéz volt, viszont szerintem mindenkinek tetszett. A következő állomás Pécsre vezetett, ahol egy nagy választékú, svédasztalos ebédben volt részünk a Maláta Bisztróban, ráadásul Editnek köszönhetően még desszertet is kaptunk, aminek nagyon, a többiek nevében is bátran ki merem jelenteni, hogy örültünk.

Délután -október 6-ára való tekintettel, ami vasárnapra esett ugyan- tiszteletünket tettük az aradi vértanúk útjánál, és elcsendesedve, megemlékeztünk nemzeti hőseinkről. Az út hátterében a gyönyörűséges székesegyház állt, és őszintén szólva már mind azt vártuk, hogy bejuthassunk oda és bejárhassuk azt. Később oda is eljutottunk, de előbb a szabad pécsi barangolásról kell mesélnünk. Pécs mesés belvárosa rendkívüli vendégszeretettel várt minket. Megkóstolhattuk a város csapolt sörét, leültünk és beszélgettünk a Széchényi téren. Ekkor az idő olyan szelíden érintett minket… Nehéz ideálisabb, szebb délutáni időt elképzelni, kívánni.  

Egy órácska ilyen formán üdítő feltöltődése után végre beléphettünk a pécsi Szent Péter-és Szent Pál-székesegyházba, ahol alapos, a társaságot maradéktalanul lekötő tárlatvezetést kaphattunk (bár ennek 90%-át a bazilika puszta szépsége szolgáltatta), majd felmentünk a dél-keleti toronyba, ahol akaratlanul is Juhász Gyula versének sorai jutottak az eszembe:

„Nyájas Dunántúl szelíden ívellő

Áldott ölű hegyei koszorúzzák

A régi várost, melynek égbe zengő

Harangszava szent, magyar szomorúság.

A város régi, ó de örök ifjú

Remények gazdag lombjai borítják,

Öreg kapukból fiatal hit indul

És jobb jövőbe lelkendezve hírt ád”

Egy személyes élményemet osztom meg: Ugyan hol kéne kérést megfogalmazni, ha nem a templomban? Én szerettem volna az orgona hangját hallani, és megkérdeztem, be tudják-e kapcsolni, hogy hallhassunk egy darabot. Az idő rendkívül sürgetett minket, késésben voltunk. Mikor a toronyból leértünk, alig maradt két percünk, hogy a következő eseményre odaérjünk, szóval ez elúszni látszott. De mit adott Isten, mikor a kijárathoz értünk, megszólalt az orgona csodálatos hangján, és még az is belefért, hogy egy öt perces darabot meghallgathassunk. Deo gratias!

És pontosan értünk oda, a nemzeti világörökség részét képző ókeresztény sírkamrákat őrző múzeumba, ahol megint csak egy szörnyen részletes idegenvezetést kaphattunk. Bevallom, hogy a templom impozáns, színes-díszes falai után a romok elég lehangolóan hatottak, de rendkívül érdekes volt látni a több, mint másfél évezreddel ezelőtti nyomokat, maradványokat.  

Ez után már csak egy másfél órás buszút várt ránk és az ínycsiklandó és bőséges vacsora, amit, mindenki megelégedéssel vett magához, nem beszélve a már elmaradhatatlannak látszódó borkóstolóról, amit ezúttal sem úszott meg a csapat (hála Istennek). Végül pedig az enyhet adó alvásban is részünk volt, ugyanis ekkor már nem csupán a csütörtök, hanem egész hetes fáradalmainkat is ki kekelett pihenni. Ki kellett volna… De erre majd csak később kerül sor.

PÉNTEK (2024.10.11.)

Szekszárdi utunk végén az utolsó, pénteki napot is szokás szerint reggeli imával indítottuk a Merops Hotel alagsori konferenciatermében, majd a lelki feltöltődés után egy gazdag, svédasztalos reggeli várt minket a Merops Hotel reggelizőtermében. Kísérőnk, Edit figyelmeztetett minket, hogy igyekezzünk gazdagabban, bőségesebben, zsírosabb dolgokat reggelizni, mert pálinkakóstolás vár ránk, ahol akár 5-6 pálinkát is megízlelhetünk majd.

Reggeli után összepakoltunk és kijelentkeztük a szobáinkból, csomagjainkat a hotel recepción helyeztük el, majd kisbuszunkkal elindultunk Harcra a Brill Pálinkaház Kft. meglátogatására, ahol Nagy Attila tulajdonostól megtudhattuk, hogy vegyipari technikusként kezdte pályafutását és eleinte szörpök készítésével foglalkozott, a pálinka később vált az élete részéve. Nagy Attila körbevezetett minket az üzemben, ahol az üzembe érkező gyümölcsökből, zöldségekből pálinka készül, működés közben tekinthettük meg a pálinkafőző berendezéseket és a fahordós pincét is, majd a kóstoló teremben megtudtuk, milyen díjakat nyertek a Brill pálinkák: a Brill Pálinkaház Kft. hat “Magyarország legjobb pálinkája” és három “Magyarország legeredményesebb pálinkafőzdéje” címmel büszkélkedhet.

Kóstolás közben megtudtuk, milyen új ízekkel kísérleteznek, amiket elsősorban színvonalas budapesti éttermeknek adnak el, továbbá hogy a ritka ízek kedveltebbek, a zöldségpárlatok egzotikusságuk miatt kelendőbbek lehetnek a hagyományos gyümölcspálinkáknál: ugyanis a Brill ház barack- és szilvapálinkák mellett zöldségekből, céklából, spárgából is készít pálinkát.

A pálinkakóstolás után visszatértünk a Merops Hotelbe ebédelni, ahol utunk során még utoljára élvezhettük a Mészáros Pincészet finom borait, majd az ebéd végén búcsút vettünk vendéglátónktól, a tulajdonos Mészáros Páltól és kedves felszolgálóinktól és elindultunk Kalocsára.

Kalocsán volt lehetőségünk megtekinteni utunk megkoronázásaként Kalocsa nevezetességeit többek között az Érseki Palota keleti szárnyának díszes könyvtártermében Patachich Ádám érsek közel húszezer kötetet számláló magánkönyvtárát, amelyben különleges és ritka könyvpéldányokkal találkozhattunk. A könyvtárban lévő körbevezetés közben arról is kaptunk információt, hogy családfakutatáshoz, az érsekség milyen lehetőséget kínál, sőt még tippet is adott a kedves körbevezető hölgy, hogy miként érdemes belekezdeni ebbe a munkába, ami jól fog jönni Lakner tanár úr által kért családfa feladathoz.

Ezt követően átsétáltunk az Érseki Főszékesegyházzal szemben álló, későbarokk stílusú, kontyolt nyeregtetős egykori kanonoki palotában található ASTRICEUM Érseki Múzeumba, ahol a nagyszerű állapotban lévő ereklyéket és kegytárgyakat csodálhattuk meg.

Kalocsai utunk utolsó állomása a barokk stílusú Nagyboldogasszony Főszékesegyház volt, amelyről megtudtuk, hogy a törökök megszállása és villám okozta tűz által is  sokszorosan restaurálni kellett, viszont már szinte teljes pompájában várja Isten házaként a betérőket.

Utunk végén elindultunk Dunaföldvárra, ahol búcsút vettünk egész hetünket nagyszerűen végigkísérő vezetőnktől, Edittől, akiről megtudtuk, hogy Dánielhez hasonlóan Bács-Kiskun vármegyéből származik, és a borkultúra szakértője is egyben. Ezt követően az utunk zárásaként utolsó uticélként Piliscsabára vezetett vissza utunk az otthonunkba.  

Összeállították az Aquinói Szent Tamás Akadémia 2024/25. tanévének hallgatói;
hétfő: Csongor, kedd: Viktória&Bence, szerda: Minna&János, csütörtök:Sarolta&Ágoston, péntek: Anna&Dániel